Budapesten nem nehéz olyan helyet találni, ahol jót ehetünk, de már sokkal érdekesebb kérdés, hogy hová menjünk akkor, ha egyetlen étkezés alatt többféle konyhát is felfedeznénk. A Blaha Lujza téren található Time Out Market Budapest éppen erre épít. A felújított Corvin Palace első emeletén kialakított, közel 2500 négyzetméteres gasztronómiai térben 11 különböző étterem és gasztronómiai koncepció kapott helyet, így néhány lépés alatt a magyar klasszikusoktól az olasz pizzán és a közel-keleti grillételeken át a tajvani és vietnámi ízekig juthatunk.
A koncepció 2014-ben Lisszabonban indult, azóta pedig a világ több nagyvárosában is megjelent. Budapestre 2025 őszén érkezett meg, és a helyszínválasztás különösen jól sikerült. A Corvin Palace története önmagában is izgalmas, hiszen az egykori Corvin Áruház 1926-ban nyitotta meg kapuit, majd hosszú idő után a közelmúltban újult meg. Ma az épület egyik legforgalmasabb része egészen más miatt vonzza a látogatókat.




Egy nagy közös asztal, 11 különböző konyha
A Time Out Market egyik legjobb tulajdonsága, hogy nem kell egyetlen étterem mellett letennünk a voksunkat. A nagy közösségi asztaloknál mindenki választhat mást, majd együtt kóstolhatjuk végig a különböző fogásokat. Ez különösen jól működik akkor, ha nem egyetlen nagy tányérban gondolkodunk, hanem több kisebb adaggal szeretnénk megismerni a kínálatot.
A 11 hely között találjuk az encsi gyökerekkel rendelkező Anyukám Mondta éttermét, amely olasz ételekkel érkezik, a Margherita DOP pizzától a pármai sonkás, burratás focacciáig. A Pingrumba a Közel-Kelet és Észak-Afrika fűszeresebb, grillezett fogásaival van jelen, míg a 101 Bistro Tajvan vibráló bisztrókultúrájából merít, kínai, japán és nyugati hatásokkal.




Az ázsiai vonalat erősíti a Hai Nam Pho is, amely észak-vietnámi ízeket hoz vissza a VIII. kerületbe, ahol a családi történet annak idején elindult. A Bigfish a tengeri fogások, sushi, osztriga és fish & chips kedvelőinek lehet érdekes, míg a Tuning Burger prémium húsokkal, saját szószokkal és kézműves bucikkal építette fel burgerkínálatát.
A magasabb gasztronómiai élmények felé a LIRA by Essência és a Fúzió by Textúra & Borkonyha visznek tovább. Előbbi a Michelin-csillagos Essência csapatának lazább formában elérhető koncepciója, utóbbi pedig Sárközi Ákos és csapata konyháját hozza közelebb a hétköznapi vendégekhez.
A Time Out Market Budapest különleges belső tere
A Time Out Market Budapest egy történelmi múltú épületben, a Corvin Palace felső szintjén kapott helyet. A Corvin Áruház 1926-ban nyitotta meg kapuit, Európa egyik első bevásárlóközpontjaként, majd hosszú idő után eredeti neoklasszicista karakterét megőrizve újult meg. A felső szint kialakításánál a nyitottság kapta a főszerepet. Az éttermek a tér közepén sorakoznak, a pultok pedig mindkét oldal felé működnek, így a vendégek nem egyetlen irányba áramlanak. Ez a megoldás nemcsak praktikus, hanem a tér elrendezését is sokkal szabadabbá teszi. A központi részen nagy közösségi asztalok körül ülhetünk le, míg a Market távolabbi pontjain kisebb, intimebb helyeket is találunk.

A látványt elsősorban a méretek határozzák meg. A nagy belmagasság, a sok természetes és szűrt fény, a fa felületek, az ipari részletek és a rengeteg növény együtt meglepően otthonos hangulatot adnak a hatalmas térnek. Középen kifejezetten mozgalmas a látvány, ahogy a különböző éttermek pultjai körül folyamatosan történik valami, a széleken viszont könnyebb egy nyugodtabb asztalt találni.
A magyar konyha új arca a Time Out Market Budapest kínálatában
Ami számunkra különösen izgalmassá tette a látogatást, az a magyar fogások jelenléte. Ha külföldi vendéget vinnénk a Time Out Marketbe, könnyen végigvezethetjük néhány klasszikus magyar ízen, miközben mi magunk is találhatunk olyan változatokat, amelyek ismerős alapokra épülnek, mégis egészen más formában kerülnek a tányérra.

A Szaletly éppen ezt az irányt képviseli. A rántott hús, a pörkölt, a rakott krumpli, a gulyásleves vagy a mákos guba mind olyan fogások, amelyekhez erős hazai emlékek kapcsolódnak, itt azonban kortársabb megközelítésben jelennek meg. A CANTEEN by Costes Group ezzel szemben a klasszikus magyar családi konyhát helyezi középpontba, olyan ételekkel, mint a tyúkhúsleves, a sólet vagy az almáspite. A Casa Christa pedig a Balaton-felvidék világát hozza el a fővárosba, balatoni hangulatú fogásokkal és olyan klasszikusokkal, mint a sajtos-tejfölös lángos, rántott süllőfilé vagy a túrógombóc.
Mi ebből a három magyar koncepcióból kóstoltunk, és talán éppen ezért ezeknél éreztük leginkább, hogy a Time Out Market nem egyszerűen különböző éttermek gyűjteménye, hanem egyfajta gasztronómiai körkép is.
Szaletly, amikor a klasszikus magyar fogások új köntöst kapnak
A Szaletly kínálatából három olyan fogást kóstoltunk, amelyek jól megmutatják, hogyan lehet a magyar konyha legismertebb ételeihez kortárs szemlélettel nyúlni, miközben az ismerős ízek egyáltalán nem vesznek el. A gulyásleves Hortobágyi tarkamarhából készül, zsíron pirított burgonyával és répával. Már az első kanálnál feltűnik, mennyire mély és gazdag az íze, a hús pedig egészen elképesztően puha. A tartalmas lében szépen összeérnek a klasszikus gulyás jellegzetes ízei, miközben a pirított burgonya egy kis plusz karaktert is ad a fogásnak. Ez az a fajta gulyásleves, amellyel könnyű megmutatni, miért ennyire fontos része a magyar gasztronómiának, és milyen nagyszerű tud lenni egy egyszerűnek tűnő, hagyományos étel, ha minden részletére odafigyelnek.

A Szaletly rakott krumplija már első pillantásra is egészen más képet mutat, mint amit ettől a klasszikus magyar fogástól megszoktunk. A megszokott rétegek helyett a burgonya különböző textúrái, a mangalica debreceni, a hatperces tojás, a jus és a tejfölhab külön-külön kerülnek a tányérra, ráadásul kifejezetten stílusos tálalásban. A burgonya kellemesen átsült, a tojás lágy, folyós sárgája pedig krémesebbé teszi az összhatást, amit tovább erősít a friss tejfölhab. Bár a fogás formája messze van attól a rakott krumplitól, amit otthon megszoktunk, az ízek egyértelműen felismerhetők benne, és talán éppen ez teszi igazán izgalmassá.
A mákos guba pedig az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet egy igazi magyar klasszikust egészen új formában megmutatni. Már a tálalása is elképesztően stílusos, az ismerős mákos íz pedig több különböző elemben is visszaköszön. A lágy, mousse jellegű mákos krém egy tökéletesre pirított briósra kerül, mellé pedig tojáslikőrös sodó, málnaméz és apró gyümölcsös elemek érkeznek. A ropogósra pirult briós, a selymes mákos krém és a friss, gyümölcsös karakterek együtt egészen új élményt adnak. A mákos guba alapjai így is felismerhetők maradnak, de ebben a formában már szinte desszertként is egészen új arcát mutatja.



CANTEEN by Costes Group, a magyar családi asztal ízei
A CANTEEN-ben pont az a jó, hogy ezekhez az ételekhez nem kell külön magyarázat. Magyar vendégként ismerősek, külföldi látogatóként pedig könnyen megérthető rajtuk keresztül, milyen ízek határozzák meg a magyar konyhát. A tyúkhúsleves lúdgége tésztával talán az egyik legjobb példa arra, hogy egy egyszerűnek tűnő magyar klasszikus mennyire sokat tud adni, ha odafigyeléssel készül. A tiszta, tartalmas húsleves és a jellegzetes lúdgége tészta együtt rögtön a vasárnapi ebédek világát idézi. Az a fajta fogás, amelynél nincs szükség különösebb magyarázatra, egy kanál után pontosan tudjuk, milyen ízekre számíthatunk.



A csirkepaprikás tojásos nokedlivel már jóval tartalmasabb választás. A szaftos, paprikás csirke mellé érkező tojásos nokedli egyszerre hozza a magyar konyha komfortos, házias oldalát és azt a gazdagságot, ami miatt ez a fogás generációk óta biztos pont a hazai konyhában. A paprikás szaft és a nokedli párosa önmagában is nehezen megunható, itt pedig egy olyan változatban találkozhatunk vele, amely egy hagyományos vasárnapi ebédet éttermi környezetbe emel.
A vadas tarja knédlivel egy egészen más ízélményt kínál. A puha sertéstarja mellé érkező vadas mártás telt, enyhén édeskés és savas jegyei jól működnek a knédli semlegesebb, puha textúrájával. A fogásban egyszerre van jelen a magyar konyha mély, tartalmas ízvilága és az a fajta gondosság, amely egy klasszikus ételt elegánsabb éttermi fogássá tud alakítani. Ha valaki szereti a tartalmas, szaftos magyar ételeket, ez a tányér biztosan nem okoz csalódást.

Casa Christa, egy kis Balaton a Blaha mellett
A Casa Christánál három egészen különböző fogást kóstoltunk, amelyek jól megmutatják, mennyire sokféleképpen lehet a balatoni és vidéki magyar konyhához nyúlni. A sajtos-tejfölös lángos az első falattal a balatoni nyarakat idézi meg. A tészta kellemesen légies, a tejföl és a sajt pedig pontosan azt a klasszikus ízharmóniát hozza, amit egy jó lángostól várunk. Nincs túlbonyolítva, és talán éppen ettől működik ennyire jól. Ismerős, szerethető és azonnal megidézi a tóparti büfék hangulatát.
A velőscsont, kézzel vágott marhahús, kapribogyó és csemegeuborka már egy sokkal karakteresebb fogás. Igazi ízbomba, amellyel nehéz versenyre kelni. A gazdag, intenzív velő és a friss, kézzel vágott marhahús mellé érkező kapribogyó és csemegeuborka elsőre talán szokatlan párosításnak tűnhet, de éppen ezek a savas, friss elemek teszik igazán izgalmassá. A fogás egyszerre mély, tartalmas és friss, a különböző karakterek pedig meglepően szépen működnek együtt.



A túrógombóc, tejfölell és meggyel pedig már a desszert kategóriában hoz egy igazán jól eltalált textúrajátékot. Krémes, lágy és helyenként ropogós, a meggy enyhén citrusos, friss karaktere pedig szépen ellensúlyozza a túró és a tejföl krémességét. Tudjuk, a nagymama túrógombócával szinte lehetetlen versenyre kelni, hiszen azzal nemcsak az ízeket, hanem az emlékeket is összehasonlítjuk. Ez a változat azonban olyan jól hozza a klasszikus alapokat, miközben új textúrákkal és frissebb ízekkel játszik, hogy könnyen megállja a helyét a családi kedvencek mellett is.

A Time Out Market Budapest az italok terén is tartogat meglepetéseket
A 11 étterem mellett három bár egészíti ki a kínálatot. A három különálló bár egészen más oldalról közelít az italokhoz, így akár egy hosszabb étkezés mellé, akár néhány fogás után is könnyű találni valamit, ami illik az ebédhez vagy estéhez. A Dreher Tanksör a magyar sörkultúrához kapcsolódik, és egy olyan sört kínál, amelyet közvetlenül a helyszínen frissen csapolva kóstolhatunk. A pasztőrözés nélküli sör karakteresebb, frissebb élményt ad, miközben a Dreher több mint 170 éves sörfőző hagyományát is megidézi. A márka története szorosan összefonódik a magyar sörgyártással, így ez a bár jól illeszkedik a Market azon törekvéséhez, hogy a hazai gasztronómia mellett a magyar italokat is megmutassa.




A limonádék között több ízesítés közül választhatunk, így egy könnyedebb, frissítő italra vágyva is van miből válogatni. A koktélok közül a Son of a Peach rumra, barackra és fűszerekre épül. Gyümölcsös, kellemesen karakteres ital, amelyben a barack mellett a fűszeres jegyek is szépen megjelennek. A Clover Club esetén a gin, málna és citrom találkozása alkot egyszerre gyümölcsös, savas és enyhén kesernyés ízt. Izgalmasabb választás azoknak, akik nem a kifejezetten édes koktélokat keresik.




A Wines of Hungary bárnál már kifejezetten a magyar borkultúra kerül középpontba. A kínálatban Magyarország mind a 22 borvidéke képviselteti magát, ami önmagában is különleges lehetőséget ad arra, hogy egyetlen helyen fedezzük fel az ország különböző borvidékeinek karakterét. Itt a cél nem csupán az, hogy kérjünk egy pohár bort, hanem hogy közben egy kicsit megismerjük azt is, honnan érkezik, milyen szőlőfajtához vagy borvidékhez kapcsolódik, és miért éppen azt érdemes megkóstolni.
A kínálatban jól ismert tételek és kevésbé ismert felfedezések is helyet kapnak, a tematikus események pedig rendszeresen újabb oldalait mutatják meg a hazai borkultúrának. A vendég számára ez különösen jó lehetőség arra, hogy ne csak a magyar ételekkel, hanem az ország borvidékeivel is megismerkedjen.
A harmadik bár az Absolut Born to Mix koncepciója, ahol természetesen a koktéloké a főszerep. Az Absolut saját koktélbárja egy modernebb, városiasabb irányt képvisel, így jól kiegészíti a Dreher és a Wines of Hungary hagyományosabb fókuszát. A három bár együtt jól mutatja, mennyire sokféle módon lehet egy gasztronómiai helyszínen az italokhoz nyúlni. Kérhetünk friss sört, felfedezhetjük Magyarország borvidékeinek egyikét, választhatunk egy pohár limonádét vagy leülhetünk egy koktél mellé. És mivel a Market alapvetően a közös kóstolásról szól, az italok is könnyen részévé válhatnak annak az étkezésnek, amely során több különböző konyhát próbálunk végig.
A program az asztalon túl is folytatódik
A Time Out Market Budapest kulturális térként is működik, ezért az étkezés és az italok mellett rendszeresen találunk programokat is. DJ szettek, élőzene, művészeti események és családi programok váltják egymást, így a Market nem feltétlenül csak egy gyors ebéd vagy vacsora helyszíne. Érdemes ezért úgy érkezni, hogy ne akarjunk mindent egyetlen látogatás alatt végigkóstolni. A 11 étterem, három bár és a folyamatos programok mellett bőven marad felfedeznivaló egy következő alkalomra is.




Talán ez az, ami igazán különválasztja a hagyományos éttermi élménytől. Beülhetünk egy gyors ebédre, végigkóstolhatunk több konyhát egy társasággal, vagy akár csak egy ital és néhány kisebb fogás miatt is feljöhetünk. Nincs belépődíj, a rendelés pedig a fesztiválokról ismerős rendszerben működik, így mindenki a saját tempójában fedezheti fel a kínálatot. A Time Out Marketnél csak kártyás fizetés lehetséges, azonban aki készpénzzel érkezne, annak külön kártyára tölthető fel az összeg, mellyel a fizetés később lehetséges.
A Time Out Market egyik legnagyobb erőssége végül éppen ez a szabadság. Egy helyen kóstolhatunk rakott krumplit, pizzát, sushit, vietnámi pho-t vagy egy prémium burgert, majd ugyanahhoz az asztalhoz visszaülve folytathatjuk a beszélgetést. Ha pedig valaki Budapest gasztronómiáját szeretné egyetlen helyen, több különböző nézőpontból megismerni, a Blaha Lujza téri Market erre kifejezetten jó kiindulópont.
Time Out Market Budapest
Cím: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1.
Asztalfoglalásra az adott linken keresztül van lehetőség
Fotók: Lepsik Norbert – Brunch Budapest